tortenetek

Önéletrajz öt rövid fejezetben



ELSŐ FEJEZET



Megyek az utcán. A járdán mély gödör.

Beleesem.

Elvesztem... Tehetetlen vagyok.

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság mire kimászom.



MÁSODIK FEJEZET



Megyek ugyanazon az utcán.

A járdán mély gödör.

Úgy teszek, mintha észre sem venném.

Megint beleesem.

Alig hiszem el, hogy újra itt vagyok.

De nem tehetek róla.

Még most is sokáig tart, mire kimászom.



HARMADIK FEJEZET



Megyek ugyanazon az utcán. A Járdán mély gödör.

Látom.

Beleesem... amolyan megszokás... pedig számítottam rá.

Tudom, hol vagyok.

Az én hibám.

Azonnal kimászom.



NEGYEDIK FEJEZET



Megyek ugyanazon az utcán.

A járdán mély gödör.

Megkerülöm.



ÖTÖDIK FEJEZET



Másik utcán megyek.

(Andrew Hizlalda)









Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ.Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. "Gondolkoztam..." - szólalt meg. "Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."







Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.


Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy rongybábu vagyok csupán, és egy darabka élettel ajándékozna meg, lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre.
Gabriel García Márquez
Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy
a) ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy
b) ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”
(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)
Boldogságunk nem lesz soha, sőt nem is lehet teljes élvezet, mely már ne hagyna semmi kívánnivalót, és amely szellemünket elbutítaná; hanem igenis áll örökös haladásban új élvezetek, új tökélyek felé.
Megjelölés Elküldés levélben
Gottfried Wilhelm Leibniz
Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül hogy nevettünk volna.
Megjelölés Elküldés levélben
Jean de La Bruyére
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékét. Boldognak is kell lenni, közben.
Márai Sándor
Füves könyv
Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
A madár is könnyen száll napsütésben, a viharban, az esőben nem látsz egyet sem. A madár tudja: ez nem az ő ideje. Védett helyre húzódik, nehogy átázzanak a szárnyai és odavesszen. Nem tesz semmit. Kivár. Nem dacol a széllel, nem dacol az esővel, visszahúzódik. Nincs benne semmi erőlködés. Az ereje az erőtlenségében, a mozdulatlanságában van. Elrejtőzik , s kivár.
Minden alkalommal, amikor úgy érzed, hogy önmagadnak ártó gondolat fut át a fejeden - féltékenység, önsajnálat, szerelmi bánat, irigység, gyűlölet stb. -, a következő módon járj el: Vájd a mutatóujjad körmét a hüvelykujjad körömágyába egészen addig, amíg erős fájdalmat érzel. Összpontosíts a fájdalomra: a testedben fizikailag visszaverődik ugyanaz a szenvedés, amelyet a lelkedben érzel. Csak akkor enyhítsd a nyomást, amikor a gondolat már eltávozott a fejedből. Ismételd annyiszor, ahányszor szükséges, akár egymás után is, egészen addig, amíg a gondolat el nem hagy. Minden alkalommal egyre ritkábban jelentkezik, majd teljesen eltűnik, mindaddig ne hagyd abba a gyakorlatot, amíg az ártó gondolat visszatér. "
(Coelho: A zarándoklat)
Emlékezhetsz. . . Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok!
Claudia Gray
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy rongybábu vagyok csupán, és egy darabka élettel ajándékozna meg, lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre.

Gabriel García Márquez



Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy
a) ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy
b) ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”
(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)



Boldogságunk nem lesz soha, sőt nem is lehet teljes élvezet, mely már ne hagyna semmi kívánnivalót, és amely szellemünket elbutítaná; hanem igenis áll örökös haladásban új élvezetek, új tökélyek felé. Megjelölés Elküldés levélben Gottfried Wilhelm Leibniz
Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül hogy nevettünk volna. Megjelölés Elküldés levélben Jean de La Bruyére
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékét. Boldognak is kell lenni, közben.
Márai Sándor Füves könyv



Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.



A madár is könnyen száll napsütésben, a viharban, az esőben nem látsz egyet sem. A madár tudja: ez nem az ő ideje. Védett helyre húzódik, nehogy átázzanak a szárnyai és odavesszen. Nem tesz semmit. Kivár. Nem dacol a széllel, nem dacol az esővel, visszahúzódik. Nincs benne semmi erőlködés. Az ereje az erőtlenségében, a mozdulatlanságában van. Elrejtőzik , s kivár.



Minden alkalommal, amikor úgy érzed, hogy önmagadnak ártó gondolat fut át a fejeden - féltékenység, önsajnálat, szerelmi bánat, irigység, gyűlölet stb. -, a következő módon járj el: Vájd a mutatóujjad körmét a hüvelykujjad körömágyába egészen addig, amíg erős fájdalmat érzel. Összpontosíts a fájdalomra: a testedben fizikailag visszaverődik ugyanaz a szenvedés, amelyet a lelkedben érzel. Csak akkor enyhítsd a nyomást, amikor a gondolat már eltávozott a fejedből. Ismételd annyiszor, ahányszor szükséges, akár egymás után is, egészen addig, amíg a gondolat el nem hagy. Minden alkalommal egyre ritkábban jelentkezik, majd teljesen eltűnik, mindaddig ne hagyd abba a gyakorlatot, amíg az ártó gondolat visszatér. "


(Coelho: A zarándoklat)



Emlékezhetsz. . . Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok!
Claudia Gray