Szükségem van a napra,a csillagokra, a holdra és rád. A napra nappal, a holdra és a csillagokra éjszaka, Rád pedig örökké! |  |
| Nem tudok aludni, remeg a szívem, hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen. Riadtan ébredek, merre vagy, hol lehetsz. Megnyugszom, csak mondd, hogy szeretsz. | |
| Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze. | |
| Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, egy óra 60 perc, egy perc 60 másodperc. Azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökkévalóság... | |
| Kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még. | |
| Egy tanács: Vigyázz magadra! Egy kérés: Ne változz meg! Egy kívánság: Ne felejts el! Egy hazugság: Nem szeretlek! És egy igazság: Borzasztóan hiányzol! | |
| Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon. | |
| Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny. | |
| A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. Maktub /meg van írva/ - mondta. Ha a Történeted része kell ,hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz. | |
| Nem is fogtam fel mikor mellettem voltál Hogy mit ér az, hogy öszintén karoltál De most már, tisztán látok Hogy nem vagy itt igy érzem igazán hiányod Minden percben csak rád gondolok És sajnos hiába kértem bocsánatot Ennek nem igy kellet volna hogy vége legyen Bárcsak ujra itt lennél velem. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése